2. rész: Az új család

Izgultam. Én még életemben nem repültem, és most remegve fészkelődtem a a helyemen. Lana már ült repülőn, mert ő minden nyarat Apunál töltött. Én sosem mentem, mert habár nem akartam elengedni egyedül, de nem nagyon bocsátottam meg Apunak, hogy csak úgy ott hagyott engem Elennel és egy kisbabával. Amikor Lana mondta, hogy elutazik a nyárra Apuhoz és, hogy menjek vele, rögtön faképnél hagytam. Kisit furdalt a lelkiismeret, hogy nemet mondtam a 6 éves húgomnak, de aztán nem bántam meg, és ő sem haragudott. Szerencsére mikor hazajön, nem szokott lelkendezni szerencsére. A légiutas-kísérő hölgy nagyon kedves volt. A húgom meg egem nyugtatgatott. Ami kicsit talán nagyon furán nézhetett ki. De aztán, mikor már végre az eget hasítottuk, jobban éreztem magam. Vidáman bámultam ki az ablakon. Viszlát New York, jövök London! A húgom egy ideig valami filmet nézett Cameron Diaz-tól, én pedig feltettem a fejhallgatómat, és zenehallgatás közben elnyomott az álom.

 -Jenni, megjöttünk!-ébresztgetett a hugicám. Éppen a betonon gurultunk, szóval szerencsére Lana volt olyan kedves, hogy, nem ébresztett fel leszállás előtt vagy közben. Szinte kirohantam a gépből. A friss levegő jót tett, így mosolyogva indultam meg Lana mellett. Fogalmam sem volt merre kéne menni, de Lana vezetett. Néha azt gondolom, hogy a kishúgom okosabb nálam. Ősz volt, de a szél még a nyár illatát hozta. Nem szerencsés év közben új suliba menni. 10.-ben. Mondjuk Lana meg a 3.-at kezdi az új osztályában. De én egy percig nem bírtam volna tovább maradni. Nem tudom vajon Anyunak feltűnt-e, hogy nem vagyunk ott. Na, majd ha nem lesz vacsi. 

Lana bevezetett egy épületbe, ahol elvileg Apu várt minket. Megmondtam neki, hogy hozzá költözünk és, hogy mikor megy a gép meg ilyesmi. Ő pedig beleegyezett. Szóval elvileg itt van és vár ránk. Lana magabiztosan törte az utat, én pedig tanácstalanul fordultam körbe.

 -Ott vannak.-csillant fel Lana szeme, ahogy meglátta Aput gondolom, és nekiiramodott. Én meg utána, a sok-sok cuccunkkal. Néhány pillanattal később rájöttem, hogy mért "vannak" és nem "van". Apu mellet, akit egyébként onnan ismertem fel, hogy Lana hozzá futott, egy fiatal, csinos fekete hajú, barna szemű lány ácsorgott. Á, hurrá, szóval van egy másik anyám is. Valahogy sosem barátkoztam össze az 'anya' szóval. De egy mosolyt erőltettem az arcomra és odamentem. 

 -Jennifer!-köszöntött. Nem nagyon sokak "Jennifer"-nek szólítani. Inkább csak Jenni.-Szia!-össze-vissza puszilgatott, mint aki 9 éve nem látta a lányát. És ez így igaz is.

 -Szia, Apu.-öleltem át. Majd a nőre néztem aki zavartan ácsorgott.-Szia!-köszöntöttem barátságosan, próbáltam pozitív lenni.-Jennifer Tompson.-nyújtottam felé a kezemet. Ő is kinyújtotta felém a kezét, amin láttam, hogy egy gyűrű volt. Szóval Apu felesége.

 -Melissa Tompson, de csak Mel.

Csendben ácsorogtunk, senki nem szólt semmit. 

 -Akkor menjünk is.-szólalt meg Apu.-Lányok, ti külön szobát kaptok. Mellettetek lesz David szobája-amúgy ki is az a David?-és velünk alszik Marcus, mert ő még túl pici, hogy külön szobát kapjon, hiszen csak most született 2 hónapja.

 -Ők a gyerekeid?-kérdeztem. Nem tudtam mit érzek, nem voltam csalódott, inkább örültem nekik.

- Igen. A közös gyerekeink.-biccentett Mel felé, aki Lana kezét fogva lépegetett előttünk.-És a ti féltestvéretek.