4.rész: A gimi 1.

Csak, hogy mindenki tisztában legyen, az előző gimim egy borzalmas hely volt. Az emberek nem voltak összetartóak, klikkesedtek és még több ilyen csodálatos dolgot csináltak. Nekem nem volt nagyon jó élmény, de gondolom azoknak sem, akik a 'nyomi' társaságba tartoztak. Persze, csak tipp, de én nem nagyon örülnék, ha záptojást dobnának a táskámba, vagy alkoholos filccel firkálnák össze. Esetleg bezárnának a WC-be vagy a házunkat tele graffitizzék. Mert ez a dolog nem csak a suliban volt jelen, hanem aki egyszer 'nyomi' lett, az nem tudott kitörni, és a szülei is bánták a dolgot. Szóval ez a fajta gimis élet nem jött be nekem. Ebben csak az volt a pláne, hogy egy összeszokott csapatba fogok bekerülni, és magányos leszek, mindenki utálni fog és egyedül fogok meghalni egy csomó macskával. Na, mielőtt paranoiás lettem volna, inkább átmentem Lana szobájába. Benyitottam, viszont éppen aludt, biztos az utazás miatt. Merthogy biztos nem az időeltolódás miatt, hiszen Kanadából jöttünk Angliába. Szóval fogtam magam és lementem a konyhába, remélve, hogy Mel ott lesz. Apu a nappaliban nézett focimecset. Szerencsére Mel a konyhában csinált valami sütit nekünk holnapra a suliba.
 -Izgulok.-nyögtem ki, nem kertelve. Egy pillanatra döbbenten nézett rám, aztán elmosolyodott. Most először éreztem azt, Apuék válása óta, hogy van Anyukám.
 -Az új suli miatt? Nyugi, egy cseppet se félj, az egy nagyon jó gimi.-kacsintott, betolta a sütőbe a sütit, és leült velem szembe.
Este vacsi után, elmerültem egy nagy kád vízben, amikor Elen felhívott.
 -Jennifer! Hol vagy és hol a vacsi?
 -Nyugi, Elen, jó helyen vagyunk. Lana is velem van, elköltöztünk. Legyen boldog életed!-lecsaptam a telefont és ki is kapcsoltam.

3.rész: David

A kocsi egy hatalmas háznál állt meg. Apu ezek szerint elég gazdag. A ház nagyon modern volt, de tetszett. Ahogy beléptünk a házba egy kisfiú rohant felénk. Először Lanát ugrálta körbe, aztán rám tévedt a tekintete.
 -Szia!-köszöntem bénán.-Én Lana nővére vagyok, Te pedig gondolom David.-rámosolyogtam. Remélem, hogy kedvesnek látszottam és nem pszichopatának, de mivel David nem rohant el sikítva, úgy gondoltam jó benyomást szereztem nála. Közelebb merészkedett, én pedig leguggoltam.
 -Szép vagy!-szeretem a kisgyerekekben, hogy olyan őszinték. Kuncogtam.
 -Köszönöm szépen! Te pedig rendkívül aranyos.-lebiggyesztette alsó ajkát.
 -Ajj. Én nem tűnök férfiasnak?-szomorúan nézett a szemembe, én pedig elnevettem magam.
 -Dehogyisnem. De mért is akarsz négy évesen férfias lenni?-4 évesnek saccoltam az öcsémet.
 -Mert Henrietta, a takarítólány, aki hetente egyszer takarít nálunk, meg néha vigyáz ránk, azt mondta, hogy ő a férfias fiúkat szereti, nem pedig a cukikat. És mivel ő lesz majd a feleségem, ezért férfiasnak akarok látszani.-nagyon mulatságosnak találtam.
 -Jaa, most már értem.-nagyon mulatságosnak találtam.
 -De te 4 évesnek néztél?-csillant fel a szeme. Bólintottam.
 -De, Dave, szerintem a cuki fiúk is aranyosak.-tetszett neki az új név.
 -Akkor szerintem inkább te leszel a feleségem.-jelentette ki, mire elkezdtem nevetni. De ő mit sem törődött vele, szaladt, hogy elmondja Henriettának. Lana Apuval ült a kanapén a nappaliban, karjában egy kisbabával. Ő volt Marcus. Megsimítottam selymes arcocskáját, és átmentem a konyhába, ahol Mel éppen főzött valamit. Nevetve meséltem el neki a David-es sztorit, amit mosolyogva hallgatott végig.
 -Figyelj csak, Jenni!-komoly lett a hangja.-Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen életem lesz. Hogy lesz egy férjem, aki már egyszer volt házas, és az ő gyerekeit is én fogom nevelni. Tudom, hogy haragszol az Apádra, de meg kell bocsájtanod neki. És neked meg újra gyereknek kell lenned, vagyis kamasznak, akit majd szobafogságra ítélhetek meg ilyesmi.-ábrándozott, mire én elmosolyodtam. Újra gyereknek lenni. Jól hangzik.-És Lana mostantól az én lányom lesz. Te pedig a nővére leszel, de mivel megint gyerek vagy...-elgondolkodtam. A különleges kapcsolat megmaradhat, csak máshogy.
 -Rendben, Mel, köszönöm.-milyen jó hogy eljöttünk.
 -Na, és nem izgulsz a holnap miatt?-mi lesz holnap?-Hiszen új gimi, új arcok meg minden ilyesmi.-ecsetelte. Én pedig falfehéren pillantottam rá.

2. rész: Az új család

Izgultam. Én még életemben nem repültem, és most remegve fészkelődtem a a helyemen. Lana már ült repülőn, mert ő minden nyarat Apunál töltött. Én sosem mentem, mert habár nem akartam elengedni egyedül, de nem nagyon bocsátottam meg Apunak, hogy csak úgy ott hagyott engem Elennel és egy kisbabával. Amikor Lana mondta, hogy elutazik a nyárra Apuhoz és, hogy menjek vele, rögtön faképnél hagytam. Kisit furdalt a lelkiismeret, hogy nemet mondtam a 6 éves húgomnak, de aztán nem bántam meg, és ő sem haragudott. Szerencsére mikor hazajön, nem szokott lelkendezni szerencsére. A légiutas-kísérő hölgy nagyon kedves volt. A húgom meg egem nyugtatgatott. Ami kicsit talán nagyon furán nézhetett ki. De aztán, mikor már végre az eget hasítottuk, jobban éreztem magam. Vidáman bámultam ki az ablakon. Viszlát New York, jövök London! A húgom egy ideig valami filmet nézett Cameron Diaz-tól, én pedig feltettem a fejhallgatómat, és zenehallgatás közben elnyomott az álom.

 -Jenni, megjöttünk!-ébresztgetett a hugicám. Éppen a betonon gurultunk, szóval szerencsére Lana volt olyan kedves, hogy, nem ébresztett fel leszállás előtt vagy közben. Szinte kirohantam a gépből. A friss levegő jót tett, így mosolyogva indultam meg Lana mellett. Fogalmam sem volt merre kéne menni, de Lana vezetett. Néha azt gondolom, hogy a kishúgom okosabb nálam. Ősz volt, de a szél még a nyár illatát hozta. Nem szerencsés év közben új suliba menni. 10.-ben. Mondjuk Lana meg a 3.-at kezdi az új osztályában. De én egy percig nem bírtam volna tovább maradni. Nem tudom vajon Anyunak feltűnt-e, hogy nem vagyunk ott. Na, majd ha nem lesz vacsi. 

Lana bevezetett egy épületbe, ahol elvileg Apu várt minket. Megmondtam neki, hogy hozzá költözünk és, hogy mikor megy a gép meg ilyesmi. Ő pedig beleegyezett. Szóval elvileg itt van és vár ránk. Lana magabiztosan törte az utat, én pedig tanácstalanul fordultam körbe.

 -Ott vannak.-csillant fel Lana szeme, ahogy meglátta Aput gondolom, és nekiiramodott. Én meg utána, a sok-sok cuccunkkal. Néhány pillanattal később rájöttem, hogy mért "vannak" és nem "van". Apu mellet, akit egyébként onnan ismertem fel, hogy Lana hozzá futott, egy fiatal, csinos fekete hajú, barna szemű lány ácsorgott. Á, hurrá, szóval van egy másik anyám is. Valahogy sosem barátkoztam össze az 'anya' szóval. De egy mosolyt erőltettem az arcomra és odamentem. 

 -Jennifer!-köszöntött. Nem nagyon sokak "Jennifer"-nek szólítani. Inkább csak Jenni.-Szia!-össze-vissza puszilgatott, mint aki 9 éve nem látta a lányát. És ez így igaz is.

 -Szia, Apu.-öleltem át. Majd a nőre néztem aki zavartan ácsorgott.-Szia!-köszöntöttem barátságosan, próbáltam pozitív lenni.-Jennifer Tompson.-nyújtottam felé a kezemet. Ő is kinyújtotta felém a kezét, amin láttam, hogy egy gyűrű volt. Szóval Apu felesége.

 -Melissa Tompson, de csak Mel.

Csendben ácsorogtunk, senki nem szólt semmit. 

 -Akkor menjünk is.-szólalt meg Apu.-Lányok, ti külön szobát kaptok. Mellettetek lesz David szobája-amúgy ki is az a David?-és velünk alszik Marcus, mert ő még túl pici, hogy külön szobát kapjon, hiszen csak most született 2 hónapja.

 -Ők a gyerekeid?-kérdeztem. Nem tudtam mit érzek, nem voltam csalódott, inkább örültem nekik.

- Igen. A közös gyerekeink.-biccentett Mel felé, aki Lana kezét fogva lépegetett előttünk.-És a ti féltestvéretek.

1.rész: Hogy lehet ilyen anyám?!

Becsaptam magam mögött az ajtót. Anyu fel sem nézett a laptopjából, mint minden másik alakalommal, most sem törődött velem. Már 7 éves korom óta, ha egészen pontos akarok lenni. Sem a húgommal, de hát munkamániás. Mindig ezzel nyugtatgattam magamat, ha már végképp nem  bírtam. De most itt vagyok, 16 évesen, és szerintem azóta azt sem vette észre, hogy eltelt 9 év. Dühösen meredtem. Egy normális Anya rég megkérdezte volna a lányától, hogy 'Mi a baj, kicsim?', én pedig, mint egy normális lány válaszoltam volna, hogy 'Ó, semmi, azon kívül, hogy, a pasim megcsalt az LB-mmel, vagy az LB-m hajtott rá a pasimra. Ezen kívül semmi.'. Erre elővett volna egy nagy doboz fagyit, és romantikus filmeket nézve ócsároltuk volna az összes létező férfit. De mivel ő nem volt egy normális Anya, ezért csak pötyögött tovább a laptopján, és írta az egyik cikket. Levettem egy poharat, és a szekrényajtót becsaptam.
 -Jenni! Kérlek ne csapkodj. Már így is nagyon fáj a a fejem.-sóhajtott, és a halántékához nyúlt.-Inkább csináld meg a vacsit.-Én vagy fél percig meredtem rá pislogás nélkül, de úgy látszik a szemem nem jó arra, hogy akárkit is megsemmisítsek vele.
 -Ez most komoly?
 -Mi?-kérdezett vissza csípőből. Komolyan nem tűnt fel neki, vagy csak szívat?
 -Anya! 16 éves vagyok, képzeld, habár nem hiszem, hogy feltűnt. Konkrétan annyit sem törődtél velem,mint egy legrosszabb cikkeddel. Soha nem foglalkoztál velem vagy Lanával, vagy a háztartással vagy akármi mással a cikkeiden kívül.-üvöltöttem, ő pedig volt olyan kegyes, hogy felém fordult.-Lana 9 éves. Én neveltem fel, nem hiszem, hogy ismered, hiszen a saját lányod, és nem valami híres ügyfeled. Én főzök, én vásárolok, én takarítok, amíg te eljárkálsz ide-oda, interjúkat készítesz. De ha eddig nem tűnt volna fel van 2 darab lányod.-nem tudtam, hogy fejezhetném ki magam rendesen ezért ordítottam, a dühtől eltorzult arccal.
 -Értem. De most megcsinálnád a vacsit? Kezdek megéhezni.
 -Tudod mit Elen?-igen kevésszer szoktam Anyunak szólítani, mivel nem tartottam annak.-Csináld meg magadnak!-felrohantam a szobámba, megvártam amíg egy kicsit lenyugszom és utána átmentem Lanához, a húgomhoz. Vagy a lányomhoz, mivel én neveltem fel. Éppen elaludt, ezért csak megpusziltam a homlokát, becsuktam a tankönyvét és betakargattam.

 -Jó napot, Mrs McGuin!-köszöntöttem Lana iskolájának az igazgatóját.
 -Ó, szia Jennifer.-mosolygott rám. Mát megszokta, hogy Elen helyett is mindig én járkáltam be.-Lanáról van szó?
 -Igen. Szeretném kivenni az iskolából.-elkerekedett a szeme.
 -Miért?-olyan rémült képet vágott, hogy szinte elnevettem magam.
 -Elköltözünk. Mármint csak Lana meg én. Apuhoz.-Apu elhagyott minket, mikor én 7 éves voltam, és akkor kezdett el Anyu olyanná válni, mint amilyen most.
 -Rendben.-bólintott megkönnyebbülten, hogy nem azért veszem ki Lanát, mert a sulival van a gond. Mikor elintéztük a papírokat elindultam Lanához. Éppen magyarórájuk volt, így kimentünk a folyosóra.
 -Lana, figyelj csak.-rám emelte csillogó kék szemeit.-Köszönj el a többiektől.
 -Miért?
 -Mert elutazunk. Örökre.

Prológus

Jennifer, a barátainak csak Jenni, egy átlagos kamaszlány életét éli. Vagyis élné, ha a szülei nem váltak volna el, az anyja nem lenne munkamániás, és nem lenne egy Lana nevű 9 éves húga, akit neki kell felnevelni, ezáltal neki is hamar fel kellett nőnie. De számára ez a valóság, és megpróbálja valahogy túlélni a felnőttek zord világában, miközben még ő maga is gyerek.


Remélem meghoztam a kedvetek . ;)
Pussz: K