Becsaptam magam mögött az ajtót. Anyu fel sem nézett a laptopjából, mint minden másik alakalommal, most sem törődött velem. Már 7 éves korom óta, ha egészen pontos akarok lenni. Sem a húgommal, de hát munkamániás. Mindig ezzel nyugtatgattam magamat, ha már végképp nem bírtam. De most itt vagyok, 16 évesen, és szerintem azóta azt sem vette észre, hogy eltelt 9 év. Dühösen meredtem. Egy normális Anya rég megkérdezte volna a lányától, hogy 'Mi a baj, kicsim?', én pedig, mint egy normális lány válaszoltam volna, hogy 'Ó, semmi, azon kívül, hogy, a pasim megcsalt az LB-mmel, vagy az LB-m hajtott rá a pasimra. Ezen kívül semmi.'. Erre elővett volna egy nagy doboz fagyit, és romantikus filmeket nézve ócsároltuk volna az összes létező férfit. De mivel ő nem volt egy normális Anya, ezért csak pötyögött tovább a laptopján, és írta az egyik cikket. Levettem egy poharat, és a szekrényajtót becsaptam.
-Jenni! Kérlek ne csapkodj. Már így is nagyon fáj a a fejem.-sóhajtott, és a halántékához nyúlt.-Inkább csináld meg a vacsit.-Én vagy fél percig meredtem rá pislogás nélkül, de úgy látszik a szemem nem jó arra, hogy akárkit is megsemmisítsek vele.
-Ez most komoly?
-Mi?-kérdezett vissza csípőből. Komolyan nem tűnt fel neki, vagy csak szívat?
-Anya! 16 éves vagyok, képzeld, habár nem hiszem, hogy feltűnt. Konkrétan annyit sem törődtél velem,mint egy legrosszabb cikkeddel. Soha nem foglalkoztál velem vagy Lanával, vagy a háztartással vagy akármi mással a cikkeiden kívül.-üvöltöttem, ő pedig volt olyan kegyes, hogy felém fordult.-Lana 9 éves. Én neveltem fel, nem hiszem, hogy ismered, hiszen a saját lányod, és nem valami híres ügyfeled. Én főzök, én vásárolok, én takarítok, amíg te eljárkálsz ide-oda, interjúkat készítesz. De ha eddig nem tűnt volna fel van 2 darab lányod.-nem tudtam, hogy fejezhetném ki magam rendesen ezért ordítottam, a dühtől eltorzult arccal.
-Értem. De most megcsinálnád a vacsit? Kezdek megéhezni.
-Tudod mit Elen?-igen kevésszer szoktam Anyunak szólítani, mivel nem tartottam annak.-Csináld meg magadnak!-felrohantam a szobámba, megvártam amíg egy kicsit lenyugszom és utána átmentem Lanához, a húgomhoz. Vagy a lányomhoz, mivel én neveltem fel. Éppen elaludt, ezért csak megpusziltam a homlokát, becsuktam a tankönyvét és betakargattam.
-Jó napot, Mrs McGuin!-köszöntöttem Lana iskolájának az igazgatóját.
-Ó, szia Jennifer.-mosolygott rám. Mát megszokta, hogy Elen helyett is mindig én járkáltam be.-Lanáról van szó?
-Igen. Szeretném kivenni az iskolából.-elkerekedett a szeme.
-Miért?-olyan rémült képet vágott, hogy szinte elnevettem magam.
-Elköltözünk. Mármint csak Lana meg én. Apuhoz.-Apu elhagyott minket, mikor én 7 éves voltam, és akkor kezdett el Anyu olyanná válni, mint amilyen most.
-Rendben.-bólintott megkönnyebbülten, hogy nem azért veszem ki Lanát, mert a sulival van a gond. Mikor elintéztük a papírokat elindultam Lanához. Éppen magyarórájuk volt, így kimentünk a folyosóra.
-Lana, figyelj csak.-rám emelte csillogó kék szemeit.-Köszönj el a többiektől.
-Miért?
-Mert elutazunk. Örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése